Golden Envelope Challengers

Golden Envelope Challengers

Kerekedő történet

Hová tűnt az egy hónap?

2015. szeptember 28. - Schlemmer Curtis Attila

Nem egészen úgy haladtak a dolgok az elmúlt bő 3 hétben, mint ahogy szerettem volna. A napi 8 óra munka és a szerencsére viszonylag folyamatos maszekolás mellett beköltözött az életembe a költözés szele és az albérletvadászat; ezek mellett pedig szervezkedni és blogot vezetni már tényleg alig maradt időm.

Tovább

Sitrep és a kezdetek

Már most elcsúsztam a helyzetjelentésekkel – heti 4-5 kisebb bejegyzést terveztem – de a főállás és az esti maszekolás mellett az elmúlt héten a magánéletemre sem volt időm, nem hogy szervezkedni meg blogozni. Meg aztán Viktor is Svájcban nyaralt, így éppen aktuálisan a fejünket sem tudtuk összedugni.

Magyarán szólva a helyzet egyelőre változatlan, úgyhogy a mai poszt érdemi része arról szól majd, hogy honnan is indult a Budapest24.

Tovább

Beköltözés

Beköltözés - lényegében így érzem most magam. Mikor az ember új helyre költözik, mindene dobozkban, ládákban, táskákban hever a sarokban, fogalma sincs, hol a kávéfőző és a falra való képek és poszterek. Idővel aztán persze minden a helyére kerül.

Fogalmam sincs, mi hol van. Nem találom a logónkat, a korábbi fotók több hordozható meghajtón vannak szétszórva, a blog dizájnjával pedig még gondolatban sem volt időm foglalkozni. De el kell kezdeni a tartalomgyártást, mert egy hónap múlva Budapest24, és szeretném, hogy a felkészülésről és az előkészületekről folyamatosan helyzetjelentést adhassak.

Tovább
süti beállítások módosítása