Nem egészen úgy haladtak a dolgok az elmúlt bő 3 hétben, mint ahogy szerettem volna. A napi 8 óra munka és a szerencsére viszonylag folyamatos maszekolás mellett beköltözött az életembe a költözés szele és az albérletvadászat; ezek mellett pedig szervezkedni és blogot vezetni már tényleg alig maradt időm.
Mindezek ellenére eljutottunk oda, hogy összeállt a program. Igaz, maradt 1-2 elintézendő részlet, beszerzendő apróság, de az már legalább kerek, hogy megyünk, mikor és merre.
Ami tuti, hogy a túrát a Művészetek Palotájánál kezdjük szombaton reggel és valahol a Deák tér környékén fejezzük majd be 24 órával később – a kettő közé pedig egy olyan útvonalat álmodtunk meg, amiről merem azt mondani, hogy végigvinnék rajta egy turistát, ha 24 órában kellene bemutatnom neki hazánk fővárosát.
A tervek szerint a Müpától a pesti Duna-parton elhaladunk a Boráros térig, ahonnan a 9. kerület belső részén cikázva érjük el a Fővám teret. A déli órákat a belváros eldugott zugainak szenteljük, majd ha meguntuk, a pesti Alsó rakparton elindulunk az Árpád híd felé. A következő úti cél a Margit-sziget, ahonnan a Margit híd budai hídfőjéhez érkezünk meg. Innen egy viszonylag plasztikus útvonalon tervezünk eljutni a Kolossy térig, ahonnan a túra egyik legfárasztóbb szakasza vár ránk, felmegyünk ugyanis a Rózsadombra. Ez a szakasz képlékeny még, van pár kinézett pont, amit érinteni kellene, de azt tudjuk, hogy végeredményében a Mechwart ligetnél szeretnénk visszajutni a város szintjére. Az biztos, hogy feszített lesz a tempó, mert október elején már elég hamar sötétedik és jó lenne, ha nem teljes éjszakai sötétségben érnénk fel a Várba. Ez közelít a lehetetlenhez, de ha máshogy nem, hát csalunk kicsit és 1-2 helyen esetleg buszra szállunk az időspórolás végett, bár az is igaz, hogy a tervezéskor elvetettük a tömegközlekedés használatát: ha elsuhanunk valami mellett, akkor potenciálisan témáról maradunk le. Persze maga a tömegközlekedés is adja a témát, viszont oda külön engedély kell, amit nem biztos, hogy meg is kapunk, az meg pláne nem biztos, hogy az utastársak foglalkoznak az olyan dolgokkal, mint egy fotózási engedély. A Várat a Tabán felé tervezzük elhagyni, innen pedig a Citadellához mászunk fel, hogy aztán a Gellért-hegy déli lejtőjén érkezzünk meg a Gellért térhez. Ezt követi majd a túrának az a szakasza, ami kifejezetten a tömegközlekedésen alapszik, ugyanis egy rövid Budafoki úti séta után a Móricz Zsigmond körtérről a 4-es metrót jól lefotózva tervezünk eljutni a Keleti pályaudvarig. Itt szintén felmerül az engedély kérdése, nagyon remélem, hogy a BKK partner lesz és sikerül ilyen rövid idő alatt engedélyhez jutni. A Keletitől a nagykörút vonaláig haladunk majd vissza, ahol a szombat estére való tekintettel bevesszük magunkat a Buli-negyed pörgésébe. Ezt a klasszikus éjszakai városképek követik a belvárosban. Nehezítő tényező, hogy a különböző díszkivilágításokat éjfél körül lekapcsolják, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy addigra elérünk eddig a pontig, viszont nem aggódok, mert a kivilágított Vár, Parlament vagy Lánchíd egyébként is elcsépelt téma. A belvárosi éjszaka után az Andrássy út felé vesszük az irányt, amin egészen a Hősök teréig haladunk majd, hogy a hajnalt már a Városligetben üdvözölhessük. Bízom benne, hogy bármilyen idő is legyen, a téma érdekes lesz. Ködre vagy hasonló időjárási jelenségre nem számítok – október elején a városban egyébként is valószínűtlen és az időjárási előrejelzések sem fenyegetnek ilyesmivel – viszont futók, kutyát és/vagy csemetéjüket sétáltató emberek bármikor szembejöhetnek, ez pedig hálás téma. A liget után már csak 1-2 óránk marad, amit már improvizálni fogunk, de magunkat ismerve valahol a Nyugati tér – Deák tér – Széll Kálmán tér háromszögben fejezzük be utunkat.
Vannak-e aggodalmaim? Hajaj, de még mennyi. Ahogy haladok előre a korban, egyre inkább érzem, hogy kevésbé vagyok pörgős. Egy ilyen túrát korábban poénnak fogtam fel, most már sokkal inkább extrém kihívásnak élem meg. Fogalmam sincs, hogy fogjuk bírni energiával, elszoktunk az ilyesmitől. Most egy 8 órás, munkában töltött műszak után úgy alszom, mint akit egy kerámia-bevonatos Tefal serpenyővel csaptak kupán. Csak abban bízom, hogy a hétre magamnak kiosztott tudatos felkészülés javít valamit a teljesítőképességemen. A hétre sok alvás, alaposan végiggondolt táplálkozás, a vitamin és ásványianyag háztartás feltöltése, szellemi felkészülés a program. Még a sörről és az egyéb alkoholokról is lemondtam erre a hétre, hogy ne stresszeljem túl a szervezetem. Már csak egy masszőr kellene, aki kigyúrja a csomóimat és ellazítja meggyötört izomzatom – szponzorációt ebben is elfogadunk.
A pénteki napra szabadságot kértem, hogy legyen időm összekészíteni mindent. Nem a világ végére készülünk, de egyikünk sem akarja megélni, hogy a Gellért hegyen vegyük észre, valami fontosat otthon hagytunk. Inkább szánok rá egy komplett napot, hogy mindent összepakoljak, ha valami hiányzik, beszerezzem.
A felszerelést négy csoportra bontom: 1. alapvető felszerelés; 2. fotófelszerelés; 3. egészségügyi csomag; 4. kiegészítő felszerelés.
Az első csoportba lényegében a ruházat tartozik. Nyáron sem egyszerű felkészülni rá, hogy a 24 óra alatt mindig megfelelő legyen az öltözet, de most ősszel még nehezebb. Az előrejelzések szerint éjszaka határozottan nem lesz melegünk, nappal viszont könnyen megtörténhet, hogy útban lesz a pulóver. És a probléma tényleg az, hogyha egy ruhanemű feleslegessé válik, mert meleg van, akkor az bizony útban van. Eleve minden túrára érvényes a következő két alapszabály: Sose vigyél magaddal több dolgot, mint amire szükséged lesz. Sosem lehetsz eléggé felkészült. Ez egy hatalmas paradoxon, ami egy fotócuccokkal telepakolt hátizsák esetében még komplikáltabbá teszi a helyzetet. Ha van egy hátizsákunk benne egy palack víz, némi élelem, pár apróság, még marad helyünk egy pulóvernek és egy sapkának. Ellenben ha van egy hátizsákunk, aminek a nagy részét egy fényképező és kiegészítői töltik meg, meg egy állványunk, amit cipelünk folyamatosan, akkor a pulóvernek és a sapkának már nem marad hely.
Az bizonyos, hogy a pulóvert választjuk intermediate megoldás gyanánt – külön kihívás, hogy még meg is kell terveznem és le is kell gyártanunk a boltban az egyenpulóvereinket. Minden más ruházatban a praktikumra törekszünk majd, aminek kritikus eleme nálam a túracipő – lehet korábban elsírtam már kínjaimat a rosszul megválasztott cipők miatt. Jól szellőző és masszív, kényelmes cipő kell, hogy ne egye meg az ember lábát, mert ha rossz a cipő és megeszi az ember lábát, akkor nem tud tovább menni.
A második csoportot a fotócikkek alkotják. Mivel szeretek mindenre felkészülni, hajlamos vagyok a teljes gépparkomat elvinni egy ilyen túrára, ami a váz mellett 6-7 objektívet, 2 vakut és még számos apróságot jelent, de idén mindenképp visszafogom magam.
Van Viktorral egy súlycsökkentő trükkünk, amit ajánlok a fotós kollégáknak, viszont ez csak akkor működik, ha azonos rendszeren dolgoznak. Mivel mindketten Nikont használunk, a legtöbb kiegészítőnket meg tudjuk osztani egymással. Elég kicsi a valószínűsége, hogy mindketten 50-es objektívvel akarunk majd fotózni pont ugyanakkor, így elég, ha egy van kettőnknél. Így pedig a redundancia felszámolásával több hely marad más dolgoknak, vagy könnyebb lesz a táska. Mindketten visszük a saját vázunkat alapobjektívvel, nálam lesz az 50-es és a 28-as, Viktorhoz bezsuppoljuk a 70-300-at meg az egyik vakut, hozzám a másikat és megvagyunk. Amit tudunk, hogy egyszerre akarjuk majd használni, az az állvány és a távkioldó, ebből többet is viszünk épp emiatt. Nekem még elég friss élmény az új váz. Jó öreg D300-asom immár 6. hónapját tölti a szervizben, gép nélkül nem tudok dolgozni, így nem volt mese, lízingelnem kellett egy vázat magamnak – egy cuki kis D3300 lett az utód és életemben először nem bánom, hogy lefelé váltottam. Azóta csináltam még egy boldog lefelé váltást telefonnal, de azt most hagyjuk. Viszont mivel leváltottam egy kisebb géposztályba, a távkioldóm nem működik. Szerencsére a kolléga biztos ami biztos alapon anno kettőt is vett AliExpressről, és az ő 3200-asához való az enyémmel is hibátlanul működik – elvileg és remélhetőleg.
Amit még viszünk magunkkal: töltő és tartalék memóriakártya. Eddig egyik túrán sem fogytunk ki a helyből, de Viktor imád panorámázni, és amúgy sem foglal nagy helyet a kártya, jó ha van nálunk.
A következő csoport az egészségügyi csomag. Ezt nem kell túlmisztifikálni. 1-2 sebtapasz, fájdalomcsillapító, ezeket visszük magunkkal, nem megyünk olyan helyre, ahol egy nagyobb vészhelyzetet ne tudnánk rövid idő alatt orvosolni. Ide tartozik viszont az élelem. Mivel nem a világ végére készülünk, nem érdemes háromnapi hidegélelmet és marmonkannányi vizet cipelni magunkkal, hiszen szinte az egész túrán lesz maximum 10 percnyire olyan hely, ahol feltölthetőek a készleteink. Pár szem kekszet és egy fél literes vizet viszont a táskában fogunk tartani, mert az bármikor jól jöhet.
Az utolsó kategória pedig a kiegészítők. Ide tartoznak az olyan triviális dolgok, mint a telefon, és az olyan extra, mint a térkép. Az okostelefonok korában jogos kérdés, hogy minek viszek magammal tréképet. A telefonon ott a térkép is és a tracking funkció is, amivel pontosan számolhatjuk a megtett távot, átlagtempót stb. Viszont a telefon lemerülhet, elveszítheti a kapcsolatot, napkitörés jöhet, lehet bármi, a térkép mindig ott van és egy jó alkoholos filccel tudom jelölni az útvonalat.
Viszünk még magunkkal elemlámpát. Ennek kettős szerepe van. Egyrészt éjszaka pakolásnál, vagy a Gellért-hegyre felfelé menet jól jön, másrészt ha eszünkbe jut valami kreatív képötlet, és vaku kevés, vagy egyszerűen alkalmatlan a feladatra, akkor egy jó ledes lámpa kiváló megoldás.
Mit viszünk még magunkkal? Külső pótakkut a telefonhoz, töltőt, vágóeszközt, magunkat ismerve gyorskötözős és szigszalagot, meg még bármi mást, ami eszünkbe jut, nem nagy és hasznos lehet.
Hosszú hét vár még rám. Le kellene leveleznem pár dolgot, meg kell tervezni, be kell szerezni és le kell mintázni a pulóvereket, be kell szerezni pár apróságot, meg kell próbálni keríteni 1-2 extra kiegészítőt kölcsönbe – marha jól jönne egy 52 mm-es menetű halszem előtét például – és nem ártana még feldobni a tavalyi képeket is, hogy tiszta lelkiismerettel vághassunk neki a túrának. Mindez a napi rutin mellett komoly kihívás lesz – nem is tudom mi a nehezebb: maga a szervezés, vagy a túra. De megoldom úgyis, túra lesz, ha esik, ha fúj, a többi mellékes. Addig is számoljunk… 4 nap és nagyjából 10 óra 30 perc az indulásig.
